A megszokott kérdés mindig előbukkan. Vajon tényleg csak a kor dominálhat és maga az érettség ,nemhogy elhanyagolható ,hanem teljes mértékben leszart tényező? Úgy látom igen. És NEM! Nem egy kurvára lázadó érzés ömleszti belőlem ezeket a sorokat, hanem sokkal komolyabb. Életem konstans problémája. Imádja az egész világ a csöpögős amcsi filmeket ,ahol nem lehet mást látni csak a tökéletes család mintát, a már nyomasztóan tökéletes douwe egberts reklámokról nem is beszélve. A gyermek megszületése után a szülök meghitten megfogadják,hogy vigyáznak ránk. Akkor van baj, ha ezt már túlzásba is viszik. Apuci elsőszülött , egyetlen lánya vagyok , így ez nálunk kiemelt szerepet kapott (francnak is ). És utoljára keményebben ütötte fel a fejét a vészjósló előérzet Apukámban , mint kellett volna. Mint minta gyermek engedélyt kértem, a Leander Rising koncertre. És a végeredmény? Közölte velem ,hogy veszélyes számomra mert biztos tele van skin head csoportokkal, mennyek inkább valami diszkóba (f**k the systemre gondolt). Majd amikor felmerült, ha az kell neki, akkor még egy szülő is elkísér minket, akkor a fejemhez vágta, hogy ” nem az én világom”. Ott kezdődik az egész ,hogy 7 éves korom óta a rock meghatározó szerepet kapott az életembe. Ő a képzeletbeli férjem. Nevetséges , de a Tokio Hotel Schrei című dalával kezdtem, ami szerintem egy kis gyereknek nem gyenge. 13 évesen Marilyn Mansonig jutottam, úgy ,hogy sok mindenben nem értek vele egyet. Az összes klasszikus alakot ismerem és Rammsteinre alszom el. És közli velem ,hogy nem az én világom! A rockról meglévő fogalma teljesen homályos. Azért mert az ember végig bulizza a fél életét, nem lesz rocker. És attól sem , hogy csak azt kedveli. Sokkal összetettebb. Persze én minden összetettebben látok. Én személy szerint minden műfajjal ismerkedtem és sokból táplálkoztam úgymond, de a rock a lelkem otthona. Minden művészeti ágnak megvan a maga célközönsége. Minden műfaj táborában jelen vannak a kiüresedett lelki rokkantak ,akik beskatulyázzák magukat ,csak azért ,hogy tartozzanak valahova. Ez a biztonság számukra. Én sokkal kontrasztosabb személy vagyok és sokkal nyíltabb, hogy beskatulyázzam magam. Mindennel szeretnék megismerkedni. A rock az nem csak egy műfaj. A rock az egy világ. Természetemből adódóan mindig ösztönösen ellenállok a kiszolgáltatottságnak és sose tudok engedelmes lenni. A lázadó ösztön megvan bennem. A rockban is. A rock mindig tiszta vizet önt a pohárba. Kikristályosítja az egész társadalmi életünk hamis burkolatát. Egy olyan világ ,ahol mindenki egyenlő és értéket nyújt. Nem az elvadult skin headekre kell gondolni, akik isznak és hánynak , majd megint isznak és zárásként belövik magukat , elmélyedve a radikális és rasszista világnézeteikben. Ez csak egy újabb negatív sztereotípia. A mindennapi szürke , árnyalt életet kiszínező erő. Erőt ad. Van üzenete. Sokszor maga az elveszett lelkek tengere. Ahogy a tartalmi tégelye és mondanivalója összetett , úgy a zenei jellemzője is az. Egy elektronikus gitárral az érzelmeket kéj és kedv szerint bárhogy formálni tudja. Olyan mint egy varázspálca. A rocknak történelme van. Így most már látható ,hogy nem azért szeretem ,mert takony módra lázadni akarok, a szokásos értelemben véve. Nem a szüleim ellen vagyok,mert imádom és tisztelem őket. Én a mai világ gusztustalan útja ellen vagyok. Nem elmenekülünk a problémák elől ,hanem harcolunk ellenük. Tudom ki vagyok pontosan és ,hogy mit akarok.Azt is tudom ,hogy a rock az marad és ,ha Jézusnak nem tetszik , akkor: Gyere purgatórium! Várlak baby!
“I Wanna Rock!”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: